Leírás
A Szent Ferenc-bazilika Siena egyik legfontosabb temploma, a Piazza San Francescón áll. Hatalmas gótikus főhajó, fehér és zöld márványsávokkal borított falak, a Lorenzetti fivérek 14. századi freskói és egy eucharisztikus csoda vár itt rád.
A belső tér egyetlen, nagyon tágas hajó, egyiptomi (tau) keresztalaprajzzal, amelyet arra terveztek, hogy a hívek tömege hallgathassa benne a prédikációkat. A falakat ugyanolyan fehér és zöld sávok borítják, mint a dómot, a 36 üvegablakot pedig a müncheni Zettler cég készítette a 19. század végén. Az apszis nagy ablaka 1889-ből való, és Szent Ferenc regulájának jóváhagyását ábrázolja.
A kincsek a kereszthajó kápolnáiban találhatók. Itt láthatod Ambrogio Lorenzetti freskóit, amelyeket a kolostor káptalantermából választottak le (1335–1340): a Hat ferences szerzetes vértanúságát és a Toulouse-i Szent Lajost VIII. Bonifác előtt, valamint fivére, Pietro Lorenzetti Keresztre feszítését.
A homlokzat belső oldalán két nagy, levált freskó látható: A Szűz megkoronázása, amelyet Sassetta kezdett el 1447-ben, és Sano di Pietro fejezett be, valamint Sodoma 1531-es Születése. A jobb oldali mellékhajó végében egy 13. század végi fakereszt áll, amely megmenekült az 1655-ös tűzvészben.
A főkápolnában két mellszobrot állítottak ki: II. Piusz pápa szüleit, Silvio Piccolominit és Vittoria Forteguerrit ábrázolják, Antonio Federighi faragta őket 1459-ben. A padlón egy lap fekszik, amelyet a hagyomány Pia de' Tolomei sírjaként tart számon; a Tolomei család sírjával együtt került ide.
A leghíresebb történet a szent ostyák csodája. 1730. augusztus 14-én egy tolvaj elvitt a bazilikából egy szentségtartó kelyhet 351 megszentelt ostyával. Három nappal később egy ministráns valami fehéret vett észre egy másik templom, a Santa Maria in Provenzano adakozóládájában: ők voltak azok.
Poros és pókhálós volt mind, ezért nem fogyasztották el őket, hanem megőrizték. És itt kezdődik a furcsa rész: minden ellenőrzéskor épnek találták az ostyákat, még három évszázad elteltével is. Az Egyház eucharisztikus csodának tekinti, ezért a templom bazilika és zarándokhely is.
Az ostyák az évszakokkal együtt költöznek: nyáron és télen a kereszthajó két különböző kápolnájában őrzik őket. Alig több mint kétszáz maradt, mert néhány vizsgálat során volt, aki meg is kóstolta őket.
A templom mai arculata sokat köszönhet a 19. századnak. Az 1655-ös tűz után több mint két évszázadig siralmas állapotban volt, míg Giuseppe Partini helyreállításai (belső tér, 1885–1892) és az új neogótikus téglahomlokzat (1894–1913) vissza nem adták mai arcát. A falakról a contrade zászlói lógnak.
A belső tér egyetlen, nagyon tágas hajó, egyiptomi (tau) keresztalaprajzzal, amelyet arra terveztek, hogy a hívek tömege hallgathassa benne a prédikációkat. A falakat ugyanolyan fehér és zöld sávok borítják, mint a dómot, a 36 üvegablakot pedig a müncheni Zettler cég készítette a 19. század végén. Az apszis nagy ablaka 1889-ből való, és Szent Ferenc regulájának jóváhagyását ábrázolja.
A kincsek a kereszthajó kápolnáiban találhatók. Itt láthatod Ambrogio Lorenzetti freskóit, amelyeket a kolostor káptalantermából választottak le (1335–1340): a Hat ferences szerzetes vértanúságát és a Toulouse-i Szent Lajost VIII. Bonifác előtt, valamint fivére, Pietro Lorenzetti Keresztre feszítését.
A homlokzat belső oldalán két nagy, levált freskó látható: A Szűz megkoronázása, amelyet Sassetta kezdett el 1447-ben, és Sano di Pietro fejezett be, valamint Sodoma 1531-es Születése. A jobb oldali mellékhajó végében egy 13. század végi fakereszt áll, amely megmenekült az 1655-ös tűzvészben.
A főkápolnában két mellszobrot állítottak ki: II. Piusz pápa szüleit, Silvio Piccolominit és Vittoria Forteguerrit ábrázolják, Antonio Federighi faragta őket 1459-ben. A padlón egy lap fekszik, amelyet a hagyomány Pia de' Tolomei sírjaként tart számon; a Tolomei család sírjával együtt került ide.
A leghíresebb történet a szent ostyák csodája. 1730. augusztus 14-én egy tolvaj elvitt a bazilikából egy szentségtartó kelyhet 351 megszentelt ostyával. Három nappal később egy ministráns valami fehéret vett észre egy másik templom, a Santa Maria in Provenzano adakozóládájában: ők voltak azok.
Poros és pókhálós volt mind, ezért nem fogyasztották el őket, hanem megőrizték. És itt kezdődik a furcsa rész: minden ellenőrzéskor épnek találták az ostyákat, még három évszázad elteltével is. Az Egyház eucharisztikus csodának tekinti, ezért a templom bazilika és zarándokhely is.
Az ostyák az évszakokkal együtt költöznek: nyáron és télen a kereszthajó két különböző kápolnájában őrzik őket. Alig több mint kétszáz maradt, mert néhány vizsgálat során volt, aki meg is kóstolta őket.
A templom mai arculata sokat köszönhet a 19. századnak. Az 1655-ös tűz után több mint két évszázadig siralmas állapotban volt, míg Giuseppe Partini helyreállításai (belső tér, 1885–1892) és az új neogótikus téglahomlokzat (1894–1913) vissza nem adták mai arcát. A falakról a contrade zászlói lógnak.